Köszönjük szépen, hogy az őszi fordulóban segítettek megnyernünk az 1 millió forintot, melyet sportszerekre költünk!
Most azzal a kéréssel fordulunk Önökhöz, hogy újra próbáljuk meg a tavaszi fordulóban!
Mától, azaz március 24-től indul a Millió lépés program! Aki már benne volt őszel, csak frissítenie kell az alkalmazást és máris működik! Hajrá, legyünk benne minél többen! Lépjünk az iskoláért és az egészségünkért!
A Vecsés- és Környéke Család- és Gyermekjóléti Szolgálat – és Központ szervezésében több, a tanulóink fejlesztését és segítését célzó projekt is kezdetét veszi iskolánkban. Részletek
Iskolánkban 2025. március 19-én nyílt napot tartunk, ahol megtekinthetik a leendő tanító nénik egy-egy óráját, majd részt vehetnek egy szülő értekezleten is. A nap részletes programját itt tekinthetik meg.
A nyílt napon való részvétel előzetes jelentkezés alapján történik, melyet ezen a linken tudnak elvégezni. Jelentkezési határidő: 2025. 03.18. 12 óra.
Köszönjük szépen a Szeretetcsoki keretében nyújtott támogatást a rászorulók részére! A Szeretetcsoki egy oklevéllel köszönte meg, mely itt megtekinthető.
A KRÉTA IFM csapata készített Önöknek egy online információs anyagot és videót, hogy felhívják figyelmüket az egyedülálló, innovatív és térítésmentes nyelvtanulási lehetőségre, amelyet a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul nyújthat a gyermekeik számára.